Selune szövetségeseként életemet titkok és keresés szövi át. Az ember, aki a tengeren él, mindenkinél jobban ismeri saját határait, állandóan szemközt áll a Végtelennel, odafigyel az idők jeleire és megpróbálja a szeleket kedvezővé tenni. Hajójára bízza életét az óceánok hátán, szerencsés révbeérkezésre vágyik, de egyre továbbűzi szíve újabb kalandokba, az ismeretlenbe. A hajósélet a világ, egyetlen szimbólumban megélve, a bátorság és a szerencse szövetsége, ami megigézett egy életre.

Sune őszinte híveként, és szívem tapasztalatából vallom: a legcsodálatosabb dolog az emberek közti szerelem, a benne kibontakozó szenvedély. De mindezek mellett én még azt is bátran állítom, hogy a legszebb minden látható dolog felett az emberi test, s hogy az oly forrón emlegetett szerelem alatt - kimondva, vagy kimondatlanul - leggyakrabban a testi szerelem értendő: ez az, ami varázsával a világot mozgatja, s ami után beteljesülést keresve mindenki fut.

Silvanus és Lathander tisztelőjeként én is hiszek az erőslelkűség és a teremtett világ csodálatra méltó erejében. De legyen jelen bárhol is ez az erő, vadonban, vagy civilizációban, a legnagyobb áldás és ajándék az Életre nézve, amit átjár: a jó vezetés. Ha ez hiányzik, pásztor nélkül marad a nyáj, kiszolgáltatott, tétován toporgó tömeg.

Mielikki jóbarátjaként én is a teremtett világ legszebb megnyilvánulásának az erdőt tartom, de azon belül is gyönyörködöm a tisztásokban, ahol az erdő lakói találkoznak, ahol a természet termékenysége és gazdagságának teljessége látható. Ez a “csúcsok csúcsa” gondolat vezetett el minden erdők legnagyobbikához és legrejtettebbikéhez.

Mielikki jóbarátjaként én is otthonomként szeretném látni a háborítatlan vadont, de hogy ezt még jobban megélhessem, tanulni akarok az erdőben élő többi állattól és lénytől, s jó barátságban akarok lenni velük.

Mielikki jóbarátjaiként én is hiszek az érintetlen természetben való élet és utazás varázsában, de hiszek az előttem járóban is, akinek nyomát követem, aki nélkül elvesznék a végtelen hómezőkön; hiszek a kiüresedésben, hogy a megtisztulás fájdalmát belső béke és csend váltja fel, és a jóban való kitartással, valamint az apró dolgokra való odafigyeléssel ajándékoz meg.

Életem célja, hogy szolgálva hűségesen a megismert jót, bátran küzdjem végig a pályám. Ez a világ és az Élet alapja. Napról-napra, percről-percre kitartani abban az apróságban, ami rám van bízva. Ha a színekre, a változandóságra, a megújítókra bíznánk kizárólag életünket, az ingatagság önmagát emésztené el, s az változás fűszere egyre gyorsítván, végül mindent káoszba döntene. Nem. Az élet alapját a kitartás bátrai, s nem a nekimenők alkotják. Mint a ház kő-alapja, mi terhét hordja, mint a szív, ami évtizedeken át éjjel-nappal alázatosan dolgozik, nekünk is íly kötelességtudó, engedelmes szolgákká kell lennünk. A bennünk dolgozó erőket pedig öntsük a bátorságba, hogy kitartsunk akkor is, ha félünk feladatunktól, vagy ha az nehezünkre esik. A világon mindenki követ velekit. S így engedelmes is, akár tetszik, akár nem. Én nem majmolom azt, akinek szavát lesem, hanem büszkén, szabadon választottam őt és az engedelmesség útját, mert önmagam ura csak így lehetek, ha elengedem a függetlenség illúzióját.

Életem célja, hogy a zene és elsősorban a dal által az életet szebbé, békésebbé és élhetőbbé tegyem. Mert a békét nem kivívni, vagy megkeresni kell, hanem apró-cseprő időtöltéseinkben, tevékenységeinkben éltetni és cselekedni kell, s erre legnagyszerűbb eszköz a derűhozó, bánatot és keserűséget földolgozó eszköz a dal és a beszéd. A beszédben, dalban, ékesszólásban maga a világ foglaltatik benne. Mondják, hogy a világmindenség egyetlen isteni dalban született meg. Ó bár e dalból csak pár strófányi töredék ismert volna, hogy minden ember naponta énekelhesse!… Milyen más is volna ettől a világ! A szó fegyvere még így is kifürkészhetetlen mélységekig hatol. Általa idézünk és űzünk, gyógyítunk és sebzünk, átlépünk helyet és időt, mit sem értve abból, hogy a név miképpen kapcsolódik viselőjéhez, a dallam varázsa a változtatáshoz, a szó hangsúlya az azt megszülő lélekhez, a visszhang békéje a szív megpihenéséhez. Mivé lenne szó és dallam nélkül a világ?

Életem célja, hogy az emberek életébe örömet vigyek. Mert lehet ezerféle az emberi lélek, boldoggá mindenkit ugyanaz tesz: az öröm, a jó társaság, a vidámság, a derű, és mindenek megszépítője, a szürke hétköznapok fölváltója: a cél, amiért mindenki a maga módján robotol: az ünnep. Az Ünnep. A kiemelkedés, a megkülönböztetés, a válogatottság, az emelkedettség valamint a barátok, közösség, öröm: mindez együtt a boldogság, ez segít, hogy múltunkra derűsen gondoljunk vissza. Aki tud ünnepelni, aki tud szeretteivel együtt-örülni, az minden egyébre is képes az életben, mert erőt nyer ezekből a pillanatokból. De aki képtelen arra, hogy igazán felszabadultan örvendezzen, az minden másra is alkalmatlan, ami boldoggá tehet. Boldog lenni: mindez nem lehetetlenség, ha az ember könnyű lélekkel engedi, hogy azt tegye szabadon, amit igazán tenni akar. Mindenki joga a boldogsághoz: ez az én számomra azt is jelenti: minden ember joga a szabadságon ösvényén keresztül az alapvetően őt megillető örömhöz. Szabadság és öröm nélkül az élet sivár lesz és keserű. Én azt mondom: örvendezzünk!

Életem célja: megmaradni, növekedni és növekedtetni a csendben, békében, külső és belső nyugalomban. Az emberi szív a megnyugvást keresi. A megbékélést önmagával és környezetével. S ha elérte, vagy ebbe az állapotba kerül: boldog. Napi tevékenységem, ünnepeim, hétköznapjaim, lakóhelyem, öltözetem, gondolataim: mindent próbálok úgy megválogatni, hogy lelki békém tükrözze és támogassa. S ha ebben az állapotban vagyok, szinte bármi történhet velem, vagy bármit tehetek, mindent nyugodt derűvel, csöndes örömmel fogadok. Mindig nevettem azon, ha valaki élményektől, eredményektől, munkától, barátoktól, egyszóval bármi kézzel foghatótól várta boldogságát. Valójában csak egyetlen dolog van, amit ha nélkülöznöm kellene, talán elveszíthetném békém és boldogságom, s ez nem más, mint a csend. De ez nem a halál csendje, hanem az Életé, a csobogó pataké, a susugó szellőé, az ébredő erdőé, a szelíd szívé. Áldás ül a békét hirdetőkön, s átok a felkavarókon. Áldás a csenden és átok a zajon.