Életem célja: megmaradni, növekedni és növekedtetni a csendben, békében, külső és belső nyugalomban. Az emberi szív a megnyugvást keresi. A megbékélést önmagával és környezetével. S ha elérte, vagy ebbe az állapotba kerül: boldog. Napi tevékenységem, ünnepeim, hétköznapjaim, lakóhelyem, öltözetem, gondolataim: mindent próbálok úgy megválogatni, hogy lelki békém tükrözze és támogassa. S ha ebben az állapotban vagyok, szinte bármi történhet velem, vagy bármit tehetek, mindent nyugodt derűvel, csöndes örömmel fogadok. Mindig nevettem azon, ha valaki élményektől, eredményektől, munkától, barátoktól, egyszóval bármi kézzel foghatótól várta boldogságát. Valójában csak egyetlen dolog van, amit ha nélkülöznöm kellene, talán elveszíthetném békém és boldogságom, s ez nem más, mint a csend. De ez nem a halál csendje, hanem az Életé, a csobogó pataké, a susugó szellőé, az ébredő erdőé, a szelíd szívé. Áldás ül a békét hirdetőkön, s átok a felkavarókon. Áldás a csenden és átok a zajon.

Életem célja, hogy a tudást és a pillanatot megörökítsem, továbbhagyományozzam, hogy így a jövő boldogabb legyen a jelennél. Az ember legkülönlegesebb tulajdonsága a gondolkodás és elvonatkoztatás. Érezni sok más lény is tud, de mi a gondolatainkat is használjuk, és ezzel fel tudjuk mérni a végtelenség létét is. De ami a legcsodálatosabb: mindezt az egyedi és pillanatnyi tevékenységünket ki tudjuk merevíteni, függetleníteni tudjuk önmagunktól, és “örök” élettel tudjuk megajándékozni, ami megragadható, elvihető, felhasználható: egy másik gondolkodó számára továbbadható, s annak számára befogadható. Gondolatainknak és a jelennek az örökké tételére sok mód van, legjellemzőbben az írás és a rajzolás; de mindben ott van a felelős tanító és az alázatos tanítvány, az ajándékozó és a befogadó, a jelen és jövő, illetve a múlt és jelen találkozása, hogy ne hiába éljen az ember itt és most, mintha úttörő volna egy idegen világban, hanem hogy segítsünk egymáson, még ha nem is találkozunk, jellé varázsolt, szóvá sűrített gondolataink által.

Életem célja, hogy lendületesen, vidáman, bátran és alkotón éljem a mindennapjaimat, és jó végre segítsek mindent, ami megérdemli, hogy végigcsinálják. Hiszek a lehetőségekben, hogy minden helyzet szolgálhatja az igazak javát, és hiszek az Emberben is, akinek képessége van arra, hogy okosan meglássa a dolgokban azok kifutását, és győzelemre tudja vinni ügyét. Mindez persze oktalanság, bárgyú optimizmus volna a részemről, ha nem hinném, hogy minden, ami történik, egy jóindulatú, transzcendens elme terve szerint, de legalábbis jóváhagyásával történik; én ezt értem szerencse alatt: a dolgok jobban sikerülnek, mint az logikus lenne. Ez nem csupán bátorságot, hanem egyenesen szárnyakat ad a mindennapjaimban. Bátran bele merek kezdeni dolgokba, és bátran bele merek folyni, merem használni szakértelmemet, új, idegen ügyekben is. Annak a ténynek vagyok a papja, hogy nem csupán az Égiek felé kell a Földön tekintettel lenni; az érem másik oldala, hogy az Ég is tekintettel van, és vigyáz a földiekre. Ez a szeretetteli és örömteli párbeszéd és együttműködés ad értelmet az életemnek.