Életem célja, hogy a tudást és a pillanatot megörökítsem, továbbhagyományozzam, hogy így a jövő boldogabb legyen a jelennél. Az ember legkülönlegesebb tulajdonsága a gondolkodás és elvonatkoztatás. Érezni sok más lény is tud, de mi a gondolatainkat is használjuk, és ezzel fel tudjuk mérni a végtelenség létét is. De ami a legcsodálatosabb: mindezt az egyedi és pillanatnyi tevékenységünket ki tudjuk merevíteni, függetleníteni tudjuk önmagunktól, és “örök” élettel tudjuk megajándékozni, ami megragadható, elvihető, felhasználható: egy másik gondolkodó számára továbbadható, s annak számára befogadható. Gondolatainknak és a jelennek az örökké tételére sok mód van, legjellemzőbben az írás és a rajzolás; de mindben ott van a felelős tanító és az alázatos tanítvány, az ajándékozó és a befogadó, a jelen és jövő, illetve a múlt és jelen találkozása, hogy ne hiába éljen az ember itt és most, mintha úttörő volna egy idegen világban, hanem hogy segítsünk egymáson, még ha nem is találkozunk, jellé varázsolt, szóvá sűrített gondolataink által.