Selune szövetségeseként életemet titkok és keresés szövi át. Az ember, aki a tengeren él, mindenkinél jobban ismeri saját határait, állandóan szemközt áll a Végtelennel, odafigyel az idők jeleire és megpróbálja a szeleket kedvezővé tenni. Hajójára bízza életét az óceánok hátán, szerencsés révbeérkezésre vágyik, de egyre továbbűzi szíve újabb kalandokba, az ismeretlenbe. A hajósélet a világ, egyetlen szimbólumban megélve, a bátorság és a szerencse szövetsége, ami megigézett egy életre.

Sune őszinte híveként, és szívem tapasztalatából vallom: a legcsodálatosabb dolog az emberek közti szerelem, a benne kibontakozó szenvedély. De mindezek mellett én még azt is bátran állítom, hogy a legszebb minden látható dolog felett az emberi test, s hogy az oly forrón emlegetett szerelem alatt - kimondva, vagy kimondatlanul - leggyakrabban a testi szerelem értendő: ez az, ami varázsával a világot mozgatja, s ami után beteljesülést keresve mindenki fut.

Mielikki jóbarátjaként én is otthonomként szeretném látni a háborítatlan vadont, de hogy ezt még jobban megélhessem, tanulni akarok az erdőben élő többi állattól és lénytől, s jó barátságban akarok lenni velük.

Életem célja, hogy az emberek életébe örömet vigyek. Mert lehet ezerféle az emberi lélek, boldoggá mindenkit ugyanaz tesz: az öröm, a jó társaság, a vidámság, a derű, és mindenek megszépítője, a szürke hétköznapok fölváltója: a cél, amiért mindenki a maga módján robotol: az ünnep. Az Ünnep. A kiemelkedés, a megkülönböztetés, a válogatottság, az emelkedettség valamint a barátok, közösség, öröm: mindez együtt a boldogság, ez segít, hogy múltunkra derűsen gondoljunk vissza. Aki tud ünnepelni, aki tud szeretteivel együtt-örülni, az minden egyébre is képes az életben, mert erőt nyer ezekből a pillanatokból. De aki képtelen arra, hogy igazán felszabadultan örvendezzen, az minden másra is alkalmatlan, ami boldoggá tehet. Boldog lenni: mindez nem lehetetlenség, ha az ember könnyű lélekkel engedi, hogy azt tegye szabadon, amit igazán tenni akar. Mindenki joga a boldogsághoz: ez az én számomra azt is jelenti: minden ember joga a szabadságon ösvényén keresztül az alapvetően őt megillető örömhöz. Szabadság és öröm nélkül az élet sivár lesz és keserű. Én azt mondom: örvendezzünk!

Életem célja, hogy lendületesen, vidáman, bátran és alkotón éljem a mindennapjaimat, és jó végre segítsek mindent, ami megérdemli, hogy végigcsinálják. Hiszek a lehetőségekben, hogy minden helyzet szolgálhatja az igazak javát, és hiszek az Emberben is, akinek képessége van arra, hogy okosan meglássa a dolgokban azok kifutását, és győzelemre tudja vinni ügyét. Mindez persze oktalanság, bárgyú optimizmus volna a részemről, ha nem hinném, hogy minden, ami történik, egy jóindulatú, transzcendens elme terve szerint, de legalábbis jóváhagyásával történik; én ezt értem szerencse alatt: a dolgok jobban sikerülnek, mint az logikus lenne. Ez nem csupán bátorságot, hanem egyenesen szárnyakat ad a mindennapjaimban. Bátran bele merek kezdeni dolgokba, és bátran bele merek folyni, merem használni szakértelmemet, új, idegen ügyekben is. Annak a ténynek vagyok a papja, hogy nem csupán az Égiek felé kell a Földön tekintettel lenni; az érem másik oldala, hogy az Ég is tekintettel van, és vigyáz a földiekre. Ez a szeretetteli és örömteli párbeszéd és együttműködés ad értelmet az életemnek.

Életem célja, hogy a keresőknek megvilágosodást, a bolyongóknak megérkezést, a sötétbe fényt vigyek. A világot sokféle sötétség borítja. A tudatlanságé, a reménytelenségé, az önzésé, a születésé, a pusztulásé… Mind-mind más; van közte jó és gonosz is. Én hiszem azt, hogy a jó sötét: titkok hordozója, a létezés legnagyobb titkaié. És hiszem azt, hogy az ember feladata a gonosz sötétbe fényt vinni. Ha fényt viszel belé, az éj szomorú lesz, de szép is, mint a csillagos éj, és a keserűség eltűnik belőle. Az ember, aki gyakran hangoskodik, nagyképűsködik, és próbál magabiztosnak látszani, valójában egy tudatlan és kereső lény. Titkok és ismeretlen dolgok vesznek körül bennünket, amiknek mélységéről csak sejtésünk lehet. Minden megbecsülésem azoké, akik tudják ezt, és a titkokat és kérdéseikre a választ odaadóan és áhítattal keresik. És még inkább megbecsülésem azoknak, akik bárhol, bármilyen körülmények között éljenek is, de világító csillagok az őket körülvevő sötétségben, mert ők segítik a keresőket válaszaikhoz közelebb. Milyen gyámoltalan és esendő is az ember, eltévedtségében! Minél magabiztosabb, általában, annál elveszettebb. Az igazság igazi mélységei nem birtokolhatók ugyanis, csak befogadhatók, nem megfogalmazhatók, csak átláthatók, mert az Élet: Titok.

Életem célja, hogy az embereket megnyugtassam, hogy az a jó, az a természetes, ha szeretik őket, és ők is szerethetnek. Sőt! Az visz színt, örömöt, perspektívát az életükbe, ha “használják” a szívüket. Meggyőződésem, hogy az a mámor, az a lángoló szenvedély, amit a szerelmesek egymás iránt éreznek, nem bolond dolog, nem egyfajta bohókás “kór”, hanem a legtisztább látásmód, ami egy időre leleplezi a szerető fél számára szerelme valódi szépségét és gyönyörűségeit. A szerelem megtermékenyíti az elmét, szárnyakat ad, és kiteljesít, csakúgy, mint a barátság és a másnak kárt nem okozó nevetés és öröm. Ezek azok a dolgok, amik igazán derűssé, boldoggá, élővé tesznek. Minden tárgy, minden táj, minden arc, minden, ami szép, ezt az emelkedett állapotot erősíti meg bennünk. A szépség és a szép dolgok eszközök, hogy az odaadásban és megszeretésben megmaradjunk;és tünetek, amik azt mutatják, hogy szívünk gyönyörűsége túlcsordult. Örülök, sőt, büszke vagyok arra, hogy olyan dolognak: a szerelemnek és a szenvedélynek a követe lehetek, ami mindenkié, s amiben időt eltölteni soha nem sajnál senki.