Életem célja, hogy lendületesen, vidáman, bátran és alkotón éljem a mindennapjaimat, és jó végre segítsek mindent, ami megérdemli, hogy végigcsinálják. Hiszek a lehetőségekben, hogy minden helyzet szolgálhatja az igazak javát, és hiszek az Emberben is, akinek képessége van arra, hogy okosan meglássa a dolgokban azok kifutását, és győzelemre tudja vinni ügyét. Mindez persze oktalanság, bárgyú optimizmus volna a részemről, ha nem hinném, hogy minden, ami történik, egy jóindulatú, transzcendens elme terve szerint, de legalábbis jóváhagyásával történik; én ezt értem szerencse alatt: a dolgok jobban sikerülnek, mint az logikus lenne. Ez nem csupán bátorságot, hanem egyenesen szárnyakat ad a mindennapjaimban. Bátran bele merek kezdeni dolgokba, és bátran bele merek folyni, merem használni szakértelmemet, új, idegen ügyekben is. Annak a ténynek vagyok a papja, hogy nem csupán az Égiek felé kell a Földön tekintettel lenni; az érem másik oldala, hogy az Ég is tekintettel van, és vigyáz a földiekre. Ez a szeretetteli és örömteli párbeszéd és együttműködés ad értelmet az életemnek.

Életem célja, hogy a keresőknek megvilágosodást, a bolyongóknak megérkezést, a sötétbe fényt vigyek. A világot sokféle sötétség borítja. A tudatlanságé, a reménytelenségé, az önzésé, a születésé, a pusztulásé… Mind-mind más; van közte jó és gonosz is. Én hiszem azt, hogy a jó sötét: titkok hordozója, a létezés legnagyobb titkaié. És hiszem azt, hogy az ember feladata a gonosz sötétbe fényt vinni. Ha fényt viszel belé, az éj szomorú lesz, de szép is, mint a csillagos éj, és a keserűség eltűnik belőle. Az ember, aki gyakran hangoskodik, nagyképűsködik, és próbál magabiztosnak látszani, valójában egy tudatlan és kereső lény. Titkok és ismeretlen dolgok vesznek körül bennünket, amiknek mélységéről csak sejtésünk lehet. Minden megbecsülésem azoké, akik tudják ezt, és a titkokat és kérdéseikre a választ odaadóan és áhítattal keresik. És még inkább megbecsülésem azoknak, akik bárhol, bármilyen körülmények között éljenek is, de világító csillagok az őket körülvevő sötétségben, mert ők segítik a keresőket válaszaikhoz közelebb. Milyen gyámoltalan és esendő is az ember, eltévedtségében! Minél magabiztosabb, általában, annál elveszettebb. Az igazság igazi mélységei nem birtokolhatók ugyanis, csak befogadhatók, nem megfogalmazhatók, csak átláthatók, mert az Élet: Titok.

Életem célja, hogy az erdők üzenetét szívembe fogadjam és a világnak bemutassam. Az erdő nem csupán egymás mellett álló fákat jelent, hanem a természet embertől nem érintett működését is, hiszen kis tisztásoktól eltekintve mindent erdő borítana, ha nem volna ember. De van ember, aki az Erdőből kiszakított magának részeket, és félelmében erődöket alakított ki a természettel szemben. Pedig, ha elengedné félelmeit, és újra a fák között, a fák alatt élne, befogadná, magába engedné áramolni a természetet, olyan élő örömet és végtelen varázslatot ismerne meg, ami után a város fagyott és élettelen biztonságában hiába sóvárog, s amit csak ízlelgethet a “kirándulások” által. Mindannyian vándorok vagyunk itt, a Földön, de vannak, akik ezt a tényt magukhoz ölelik, mások ágálnak ellene. Életünk útját, átvitt értelemben való vándorlásunkat az erdő világában megélni: iskola. A bátorság, a megismerés, a befogadás és a megérzések iskolája. Szépsége és tanításának mélysége semmi emberkéz alkotta dologhoz, még a kertekhez sem fogható. Gazdag ez a tudás, mint az ősz, színeivel, gyümölcseivel.

Életem célja, hogy a szenvedőknek vigaszt nyújtsak, és erőmhöz mérten szenvedéseiken enyhítsek. A lelkükben és testükben tökéletlenséget tapasztalók közül a békétlenek szenvednek leginkább, épp ezért a lelki békét és tartást gondolom a legfontosabbnak, amikor lelkünk fogékony a szeretetre, az élet örömeire és szépségeire, de állhatatos is, és nem zökkentheti ki kedvező állapotából minden apróság. Ebben a fogékony, együttérző állapotban részvét és hivatástudat ébred bennem a nap mint nap szenvedések közt élő ártatlanok felé, akik a társadalom, vagy egy ember önzése, igazságtalansága miatt mennek tönkre, a nyomorultak, foglyok, gyengék, nők, gyermekek, árvák, özvegyek irányában. A rajtuk való segítség, és az igazságosságon való munkálkodás öröme, semmi mással össze nem mérhető mélységű boldogságot ad az embernek, megfoszt az önmagam körüli forgástól, értelmet ad a mának és a holnapnak is. Ez a mély boldogság teszi igazán őszintén kedvessé és odaadóvá az embert, még akkor is, ha elkeseríthetné a sok bánat és szenvedés, amit látnia kell.