16 éves korom óta emlékszem Faerun istenségeire, és most, egy évtized után újabb löketet kapott ez az elfelejtődő tudás.

Bár sok más pantheont megismerhettem volna, nekem a Faeruni Pantheon az alfa és az omega, és talán nem is volna már kedvem újba beleszeretni.

De amint így, már érettebb fejjel, nem csak a papok ruháit nézve tekintek rájuk, komolyan el kell gondolkodnom, hogy a sokistenhit, és azon belül egynek a kizárólagos szolgálata meglehetősen valószerűtlen. Hiszen például ki lenne az a megátalkodott, aki nem beteg pszichéjű, s mégis a balszerencse istennőjében, vagy a pusztítás istenében partnert, életprogramot, imádási alanyt látna?

Ez az a kérdés, amit minden feltételezett papnak föltettem: Miért őt szolgálod? Szubjektív érvek, személyes dolgok, hóbortos érzelmek nem számítanak, csak az értelmesen gondolkodó elme, és a kerek világkép. Egy isten logikai rendszerébe bele kell férjen a létezés. Azt kívántam minden paptól, mondja el, hogy miképpen kerek a világ neki úgy, ahogy, és hogy került annak a kerek világnak a közepébe pont az az egy isten, aki persze valójában csak pár dolognak patrónusa; de mégis, hogy érthető meg abból a létezés, és mi az élet értelme. Az embernek van valahonnan energiája. Akik a Szentháromság Istenében igazi imádással hisznek, nyilván több és tisztább ez az ereje, amivel élnek, mint azoknak az ereje, akik szórakozásból, élmények és örömök tudatos vadászásából merítik azt mindennapjaikhoz. Nagyon érdekelt az is, hogy honnan merítik igazi, mély erejüket életükhöz ezek a papok.

Kevés kivétellel mindegyik pap, alaposan kiterjedt hitet vall. Látókörébe és személyes hitébe egy, vagy akár több istencsoport is beletartozik, de ez természetes, hiszen istene szövetségeseinek, barátainak morális és kognitív rendszerei nélkül egyetlen isten sem volna képes megállni a helyét, legalábbis a jók közül senki.